Feltöltés időpontja: 2009. szeptember 1. 18:29
Ma délután Kecskemét polgármestere fogadta hivatalában azokat a termelőket, akik a Hírös Hét Fesztiválon a XII. Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon eredményesen szerepeltek.
A polgármester köszöntötte a résztvevőket, akiket azért hívott meg, hogy emléklappal elismerje mindazok munkáját, akik hozzájárultak a Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás sikeréhez. A köszönet azoknak is szólt, akik termékeikkel tették színvonalasabbá a kiállítást. A megjelentek között sokan már a rendezvény zsűrije által odaítélt különböző díjakat a Hírös Hét Fesztiválon átvehették. A Kecskeméti Gazdakör által szervezett rendezvényen megjelent Bagi Béla országgyűlési képviselő, Kőváriné Barta Ágnes, a megyei Agrárkamara elnöke és az önkormányzat Mezőgazdasági Bizottságának több tagja is. Az emléklapok átadása után kötetlen beszélgetés alakult ki a résztvevők között. Az eseményről holnap a Városon kívül adásában részletesebben is beszámolunk.