Hirdetés Hirdetés
Kezdőlap
Kecskemét: 10 C°,
6 km/hDNY-i szél, erősen felhős
15
6
RSS csatorna E-mail küldése Kezdőlap beállítása

Ötödik helyen zárta a szezont a kis KTE

Rövid link: http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__30/i__92291 | Feltöltés időpontja: 2012. június 17. 14:05 | kesport.hu/kecskemetite.hu
A Gyula kiütötte a Jánoshidát és bravúrt ért el a Tisza Volán is, míg a KTE II. végletekig kiélezett mérkőzésen kapott ki Tökölön.

 

A KTE-nek egyértelműen csak a győzelem volt elég a harmadik hely megszerzéséhez Tökölön, hiszen a rivális Gyula a sereghajtó Jánoshida vendége volt. Sajnos nem indult jól a mérkőzést, hiszen rögtön az elején vezetést szereztek a hazaiak, amit nagy munka árán Máté góljával sikerült kiegyenlíteni. A második gól is lélektanilag a legrosszabb pillanatban esett, hiszen pár perccel a szünet előtt már 2-1-re állt a mérkőzés. A kis KTE nem tört meg, tovább mentek előre a fiatalok a fordítás reményében, ám Palásti góljával már kettővel húztak el a tököliek. Mielőtt a hazai szurkolók megnyugodhattak volna, már jött is a válasz, Puskás szinte a középkezdésből gólt szerzett. Újabb gól azonban már nem született, így már csak a riválisok botlására lehetett építeni. A Gyula ahogy arra számítani lehetett kiütötte a Jánoshidát (11-0 a vége), míg a Dabason vendégeskedő Tisza Volán óriási meglepetésre nyerni tudott (2-0-ra) a korábban már biztos bajnoknak tűnő csapat otthonában, így több győzelmével és jobb gólarányával is megelőzte a mieinket, akik így az ötödik helyen zárták az évet. A bajnok végül a Dunaharaszti lett, mely pontegyenlőséggel zárt a Dabassal, ám több győzelmet szerzett a Makó elleni 1-0-ás sikernek köszönhetően.

Tököl VSK – KTE II. 3-2 (2-1)

KTE: Marton – Hajnal, Szabó Gy., Szénási, Sáfár (Szántó 72.) – Domonkos, Sztehlik (Faragó 61.) – Gréczi, Ludasi, Puskás (Nagy D. 72.) – Máté.

Gól: Riedl (6.), Langó (42.), Palásti (60.) ill. Máté (36.), Puskás (61.)

Tabella.

Kemenes György: Változatos és fordulatos meccsen maradtunk alul egy felszabadultan játszó Tököllel szemben. Nem szégyenkezhetünk,mert szép gólokat is szereztünk Máté és Puskás révén, utóbbinál egy Máté-Puskás-Hajnal összjáték végén örülhettünk tényleg pazar gólnak. Becsülettel mentünk előre, de a győzelem ma nem volt bennünk. Többször váltottunk felállást is, erre mindig jól reagáltak a hazaiak és a gólokat is jó ütemben rúgták, számunkra mindig a lehető legrosszabbkor. Az egyenlítés akár meglehetett volna a végén, de azt is be kell látni a kinyíló három védős játékunkban benne volt a kontra gól lehetősége is. A bravúr ugyan elmaradt, de a mutatott játék pozitív lehet a jövőre nézve.

Felhívjuk a hozzászólók figyelmét, hogy bár a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága minden ember alkotmányos joga, a mások jó hírnevét és emberi méltóságát sértő kijelentések esetleges jogkövetkezményeket vonhatnak maguk után.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


Kecskemét

Közélet

Kultúra

Sport

Programajánló

Belföld

Kecskemét Megyei Jogó Város honlapja Kecskeméti Lapok Gong rádió Szuperinfó Aranyhomok Egyesület Tourinform Vákum Katona József Színház EFMK Bozsó Gyűjtemény Ráday Múzeum Ciróka Bábszínház Kecskeméti Ifjúsági Otthon Kecskeméti EST Hírös-net
  • © 1999-2013 Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft.
  • RSS
  • Az oldalt készítette és üzemelteti: Art Legion

Kecskemét - Főtér

Élő kép: Kecskemét, Kossuth tér
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
pruit.swf
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
invitel_120x600_majus.swf?clickTAG=http://www.invitel.hu

bacsviz_komposzt_banner_164x206.swf

Hirdetés
kutasi-erika.swf
Hirdetés
Hirdetés
Samu naplója
Zebra Taxi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés