Elítélték az oktatótRövid link: http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__79/i__91764 | Feltöltés időpontja: 2012. május 9. 16:32 Első fokon egy év hat hónap börtönbüntetésre ítéltek szerdán egy kecskeméti gépjármű vezető oktatót befolyással üzérkedés miatt.
Tavaly februárban hivatali befolyással üzérkedés bűncselekmény elkövetése miatt vették őrizetbe a 46 éves férfit, aki 2010 októberében egy autósiskola oktatójaként összesen három alkalommal kért személyenként 15 ezer forintot a járművezetői forgalmi vizsga előtt a tanulóktól arra hivatkozva, hogy a vizsgabiztost befolyásolja. Ketten adtak is neki pénzt, egyikük azonban meggondolta magát, és mégis tiszta eszközökkel vágott neki a vizsgának. A ma született ítéletben az egy év hat hónap börtönbüntetés mellé még 200 ezer forint pénzbüntetést is kiszabtak, illetve 30 ezer forintnyi vagyonelkobzás rendeltek el. A tanítványok közül az egyiket vesztegetés miatt egy-, a másikat pedig két év próbára bocsátották. Az ügyész az oktató esetében súlyosbításért, az oktató és az egyik tanulóvezető ügyvédje pedig felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.» Hazatértek a Duna mellől a kecskeméti tűzoltók » MSZP: korai elfogadni a földtörvényt » Babaolvasó - szakmai nap a könyvtárban » Tervezz, alkoss szabadon! Te is ESÉLYes vagy! » Átadták az első mérföldkövet a Magyar Zarándokút Dél-alföldi szakaszának fejlesztési projektje keretében » KAFF – A Kecskeméti Televízión keresztül is szavazhat! » Nyílt nap a Bozsó Gyűjteményben » Zenével zárta a tanévet az M. Bodon Pál Zeneiskola » KTE-Phoenix Mecano: Mohl Dávidot Pécsen is szívesen látnák » Rögbi: A pályán nyertek a Vitézek, de a Kecskeméti ARC megóvja az elődöntőt » Férfi röplabda Euroliga: vereséggel kezdett a magyar csapat » KTE: Vaskó elbizonytalanodott, de maradna Horváth keze alatt » KTE-Phoenix Mecano: Horváth Ferenc távozása esetén, Zoran Kuntics lehet az utód |
This text will be replaced
Magyar népmesékből, képeken
2013. június 18. 19:43 Újra nyit az Udvarszínház Kecskeméten
2013. június 18. 12:49 Szavazz a kedvenc SZAFT-os filmedre a Daazo.com-on!
2013. június 18. 08:49 Kada Elek a Cifrapalotában
2013. június 17. 18:55 Rajzfilmek mindenkinek a KAFF-on
2013. június 17. 17:31
h i r d e t é s
|
Új hozzászólás