A PN külsős munkatársa a Tiszaalpári Hírmondó felelős szerkesztőjeRövid link: http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__33/i__90827 | Feltöltés időpontja: 2012. március 6. 10:27 | felegyhazitv.hu A tiszaalpári képviselő-testület hétfői, rendkívüli ülésén döntött a Tiszaalpári Hírmondó felelős szerkesztői álláshelyére kiírt pályázat ügyében.
Első körben a február 23-ai testületi ülésen tárgyaltak a kérdésről, akkor azonban a két legtöbb szavazatot kapott pályázó között holtverseny alakult ki. A február 27-ei tanácskozáson kisebb vita előzte meg a szavazást. Dr. Vancsura Zoltán képviselő megkérdőjelezte az egyik pályázó, Szentirmay Tamás alkalmasságát, utalva egy évekkel ezelőtti perre, amely egy, a háziorvosi ügyeletről szóló újságcikkel volt kapcsolatos, és amelyben mindketten érintettek voltak. Szentirmay ugyanis korábban már szerkesztette a Tiszaalpári Hírmondót, a kifogásolt cikk ebben a lapban jelent meg. A képviselő szerint az újságíró több esetben is elfogult volt a település korábbi vezetése irányában. Ezt az állítást Szentirmay Tamás az ülésen visszautasította. A másik pályázó, Víglási Krisztina mellett azt hozta fel érvként dr. Vancsura István polgármester, hogy helyi születésű, ezért segíteniük kellene, hogy Tiszaalpáron találhasson munkát. A kérdés eldöntéséhez Vancsura Zoltán név szerinti szavazást kért, amelynek eredményeként Szentirmay Tamás 5 igen és 4 nem, míg Víglási Krisztina 4 igen és 1 nem szavazatot kapott. Utóbbi pályázó esetében egy képviselő nem vett részt a szavazásban, hárman pedig tartózkodtak. A döntés alapján 2012. március 1-jétől 2013. február 28-ig Szentirmay Tamás látja el a Tiszaalpári Hírmondó felelős szerkesztői teendőit. » Új munkahelyeket teremtett a Mercedes beszállítója Kecskeméten » Nyitott szemmel a német és az osztrák piacon » Táncterápiás csoport indul az SOS Gyermekfaluban » Tervezz, alkoss szabadon! Te is ESÉLYes vagy! » Átadták az első mérföldkövet a Magyar Zarándokút Dél-alföldi szakaszának fejlesztési projektje keretében » A piarista templom orgonájáért szólt a zene » Neves alkotó munkái a fotográfiai múzeumban » Szávay Ágnes Kecskeméten edzett » Szávay Ágnes az Ujhidy Tenisziskolában járt » Készül a közhasznúsági megállapodás a Műkertvárosi Sportcentrum ügyében » Bajnoki címet védtek a hétvégén a KARC-KESI atlétái Budapesten |
This text will be replaced
Kölyökkori kalandok a Piarista iskolában
2013. május 23. 11:17 Tárlatnyitó a Kápolna Galériában
2013. május 23. 09:49 Beszélgetés a fotózásról a Művész Kávézóban
2013. május 22. 16:30 Katolikus Ifjúsági Találkozó Nagymaroson
2013. május 22. 14:37 Kecskeméten mutatja be új lemezét a Magashegyi Underground
2013. május 22. 09:31
h i r d e t é s
|
Új hozzászólás