|
Kultúra [Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal] A szegény embertől a csudamadárigFeltöltés időpontja: 2013. június 19. 19:19 A KAFF kísérőrendezvényeként nyílt kiállítás kedden a Művész Kávézóban, Magyar népmesék: a szegényembertől a csudamadárig címmel. A tárlat – amelyet Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Stúdió vezetője nyitott meg – július 11-ig látogatható. Kiállítás Farkas Antal Jama emlékéreFeltöltés időpontja: 2013. június 19. 19:15 „Számomra a fotográfia olyan, mint a költészet. Használok metonímiát, metaforát, rímeket, hasonlatot, mindenféle költői képet. Éppen úgy, mintha verset írnék.” Így vallott magáról a tavaly januárban ötvenegy évesen elhunyt Farkas Antal Jama, Balogh Rudolf-díjas fotóművész és grafikus. Az alkotó „munkakönny” című posztumusz kiállítását a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál programjaként nyitották meg szerdán a Sheraton Hotel és Konferenciaközpontban. KAFF – a vetítések már zajlanak, megnyitó ünnepség este![]() Feltöltés időpontja: 2013. június 19. 11:26 Retrospektív és panoráma programmal vette kezdetét a KAFF szerdán délelőtt. Macskássy Gyula, John Halas produkciói, valamint lengyel animációs filmek kerültek a vásznakra, az új fesztiváli helyszínen, az Izsáki út 6. szám alatt. A 11. Kecskeméti Animációs Film Fesztivál a város legújabb szállodájában, az Otthon moziban és a Városháza díszudvarán zajlik szerdától vasárnapig. KAFF – A Kecskeméti Televízión keresztül is szavazhat!Feltöltés időpontja: 2013. június 18. 19:26 Holnap kezdődik a 11. Kecskeméti Animációs Film Fesztivál. „Animáció határok nélkül” – ezzel a mottóval zajlik június 19-e és 23-a között a KAFF, a hazai és nemzetközi animációs filmek fesztiválja. A versenyprogramok közül a Tv-sorozatokra a Kecskeméti Televízió nézői is szavazhatnak. Nyílt nap a Bozsó GyűjteménybenFeltöltés időpontja: 2013. június 17. 23:15 A kastélyok, kalandparkok, múzeumok és kiállítóhelyek sorában a Bozsó Gyűjtemény is ingyenes tárlatvezetéssel várta szombaton a látogatókat. A márciusi nyílt nap sikerére való tekintettel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség június 15-én ismét megrendezte az Uniós fejlesztések nyílt napját, melynek keretében uniós támogatásból megvalósult helyszínekre látogathattak el az érdeklődők. Zenével zárta a tanévet az M. Bodon Pál ZeneiskolaFeltöltés időpontja: 2013. június 17. 23:14 Pénteken este a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban tartotta meg tanévzáró ünnepélyét az M. Bodon Pál Zeneiskola. A Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények egysége természetesen zenével búcsúzott a tanévtől. Az iskola tehetséges növendékei és művésztanárai és közösen adtak koncertet, melynek záró produkciója előtt Palotás József intézményegység-vezető értékelte az elmúlt hónapokat. Szombaton Múzeumok Éjszakája KecskemétenFeltöltés időpontja: 2013. június 17. 23:12 Több meglepetéssel is készülnek az idei Múzeumok Éjszakája szervezői Kecskeméten. A most szombaton megrendezésre kerülő programsorozat minden korábbinál több helyszínnel várja az érdeklődőket, akiket retro buszok szállítanak majd. A Múzeumok Éjszakájának immáron okostelefonra letölthető alkalmazása is elkészült, ennek segítségével zsebre vághatjuk a műsorfüzetet. Egy kalandos életút fotókonFeltöltés időpontja: 2013. június 17. 23:10 Ata Kandó magyar származású, világhírű holland fotográfus képeiből nyílt kiállítás Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A művésznő századik születésnapját köszöntő tárlat kalandos életútjának helyszínei szerint tagolva mutatja be munkásságát. Képekben mesél a 100 éves fotográfusnő (képgalériával)![]() Feltöltés időpontja: 2013. június 15. 16:18 A magyar származású, világhírű holland fotográfus Ata Kandó közelgő 100. születésnapja tiszteletére kiállítás nyílt képeiből a Magyar Fotográfiai Múzeumban Kecskeméten. A tárlat augusztus 11-ig, vasárnap és hétfő kivételével naponta 12 és 17 óra között látogatható. Alternatív szignálfilmek a KAFF-onA MOME Animációs Tanszéke és a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál együttműködése ![]() Feltöltés időpontja: 2013. június 15. 16:13 A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs diákjai idén negyedik alkalommal készítettek szignálfilmeket a KAFF számára. A hivatalos, Tóth Pál animációs filmrendező által készített szpot mellett 2013-ban hat további ID-filmmel készülhetünk az ötnapos kecskeméti animációs ünnepre. Jövő héten indul a KAFFFeltöltés időpontja: 2013. június 14. 20:40 Jövő héten ismét Kecskemétre sereglenek az animációsfilm rajongók. Június 19-e és 23-a között 11. alkalommal kerül sor városunkban a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. A versenyprogramok mellett kiállítások, koncertek is színesítik majd a rendezvényt. A vetítések három helyszínen, a fesztivál központjában a Sheraton Hotelben, az Otthon Moziban és a Kecskeméti Városháza udvarán zajlanak majd. A szervezők ma tartottak sajtótájékoztatót. Herendi varázslat a Bozsó GyűjteménybenFeltöltés időpontja: 2013. június 14. 20:28 Selyem, fény, tündöklés: avagy Herendi szépség három felvonásban. Így lehetne összegezni a Bozsó Gyűjtemény legújabb tárlatát. A június 13-án megnyílt kiállításon többféle módon is megjelennek a varázslatos Herendi motívumok. Porcelánokon, lámpákon, sőt Héjja János ruhakölteményein is. Bábos diadal EgerbenFeltöltés időpontja: 2013. június 12. 19:16 Országos versenyről, arany minősítéssel térhetett haza a Kertvárosi Általános Iskolában 25 éve működő Arany Kakasok bábcsoportjának tagja, Hári Viktória. Az Egerben megrendezett Gyermekbábosok XX. Országos Fesztiválján Háry János történetét, egyszemélyes előadásban feldolgozó darabot Szirtes Józsefné alkalmazta színpadra. A hónap alkotója Ulrich Gábor képzőművész, animációsfilm-rendező![]() Feltöltés időpontja: 2013. június 8. 16:56 A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban június végéig Ulrich Gábor képzőművész, animációsfilm-rendező a hónap alkotója. Hűség és hit – Kecskeméten járt Piros IldikóFeltöltés időpontja: 2013. június 8. 12:16 Petőfi Sándor: Szülőföldemen című versével köszöntötte közönségét Piros Ildikó tegnap este a Kecskeméti Ifjúsági Otthon tükörtermében, a Civil Tükör című beszélgetéssorozat vendégeként. A színművésznővel, aki városunkban látta meg a napvilágot, Borzák Tibor újságíró beszélgetett. Könyvünnep a kulturális kapcsolatok jegyébenFeltöltés időpontja: 2013. június 8. 12:15 Csütörtökön újabb programmal folytatódtak az Ünnepi Könyvhét kecskeméti eseményei. A Katona József Könyvtárban tartották meg az Óda roncs című irodalmi-képzőművészeti antológia bemutatóját. A kötet megjelenését a Balatonfüred, Debrecen és Kecskemét közötti kulturális együttműködés jegyében kifejezetten a könyvhétre időzítették. Bemutatták a KAFF nyitófilmjétFeltöltés időpontja: 2013. június 8. 12:12 Pénteken vetítették le először a Kecskemétfilm Kft. egyik legújabb produkcióját Devecseren. A közelmúlt vörösiszap tragédiájáról szóló animációs dokumentumfilm alkotói között ugyanis devecseri diákok is voltak. Az ünnepélyes vetítés előtt köszöntőt Mikulás Ferenc, a stúdió vezetője mondott. Magyar Föld – képzőművészet és kulturális kapcsolatFeltöltés időpontja: 2013. június 6. 23:16 Ápolni a Kecskemét és Balatonfüred között kialakult kulturális kapcsolatokat, és lehetőséget nyújtani diákok számára kreatív gondolataik megjelenítésére, illetve azok szélesebb körű bemutatására. Ezt a két célt tűzték ki maguk elé a Magyar Föld című képzőművészeti pályázat szervezői. Az eredményhirdetést szerdán délután tartották meg a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában. Kölyökkori kalandok a Piarista iskolában (fotógalériával)![]() Feltöltés időpontja: 2013. június 5. 10:49 A napokban mutatták be Weninger Endréné Pécsi Erzsébet, a Montázs internetes kulturális magazin szerkesztőjének Kölyökkorom kalandjai című regényét a Piarista Iskola dísztermében. Az intézmény egykori tanárának nem ez az első kötete, hiszen diákjainak szerkesztett angol nyelvtan könyve mellett versei is jelentek már meg. Újvilág Passió idén is az ArborétumbanFeltöltés időpontja: 2013. június 4. 21:51 Ismét megelevenedik a Megváltó szenvedéstörténete a kecskeméti Arborétumban. A Katona József Színház tavaly, hagyományteremtő céllal hozta létre az Újvilág Passió című előadást, amelyet most júniusban 4 alkalommal is láthat a kecskeméti közönség. Megkezdődött a 84. Ünnepi KönyvhétFeltöltés időpontja: 2013. június 4. 21:49 Már a hivatalos, országos megnyitót megelőzően kezdetét vette a 84. ünnepi könyvhét Kecskeméten. A szombat a legfiatalabb olvasóközönségé volt. A kisiskolások műveltségi játékának eredményhirdetésén Finy Petra meseíró is jelen volt. Ma pedig a nyugdíjas korosztály volt a közönség; ők a netszótár világával ismerkedtek. Színjátszó maraton 15. alkalommalFeltöltés időpontja: 2013. június 4. 21:36 A Kecskeméti Színjátszó Műhely az idén már 15. rendezi meg a Színjátszó Maratont a Kelemen László Kamaraszínházban hétfőtől alkalommal szerdáig. Az idei, jubileumi rendezvényen 12 előadásban több, mint 170 diákszínjátszó lép közönség elé. Hangmérnök és világosító kiállítása a Művész Kávézóban![]() Feltöltés időpontja: 2013. június 2. 17:14 Ifj. Taraczközy Zoltán fotóiból és Katona Krisztián digitális grafikáiból nyílt kamara kiállítás a Művész Kávézóban június 1-én, szombaton. A tárlatot Vári János színművész, rendező asszisztens nyitotta meg. Közreműködtek Aradi Imre, Czeglédi Ákos és Ferencz Bálint színművészek. A kiállítás június 17-ig látogatható a kávézó nyitvatartási idejében. Sikeres évadot zárt a színházFeltöltés időpontja: 2013. május 31. 23:29 Évadzáró értekezletet tartott a Kecskeméti Katona József Színház társulata. Cseke Péter sikeresnek ítélte az elmúlt évadot, ahogy ő fogalmazott: megérett az elmúlt öt év munkája, kiforrott a társulat, „startkőre” állhatnak. A direktor elárulta: a közönségbarátnak szánt 2012-13-as évadot követően szeptembertől még inkább a szakmaiság kap majd hangsúlyt. Aukció harmadszor isFeltöltés időpontja: 2013. május 29. 09:54 Harmadik alkalommal tartott önálló festmény és műtárgy aukciót a kecskeméti Premier Galéria hétfőn. Ezen az árverésen már jóval több érdeklődő volt, mint az első két alkalommal, az eredmények azonban még elmaradnak a fővárosi aukciós házak rendezvényeitől, holott ilyenkor jóval kedvezőbb áron lehet hozzájutni, gyakran ritkaságnak számító művekhez is. Bahget Iskanderrel beszélgettek a Művész KávézóbanFeltöltés időpontja: 2013. május 29. 09:51 Csak ismerni kell az embert - mondta Bahget Iskander fotóművész, amikor a portrékészítés titkairól kérdezték kedden a Művész Kávézóban. A Beszélgessünk rendezvény sorozat legutóbbi vendégével, a szíriai származású fotográfussal Komáromi Attila beszélgetett. Évzáró koncert a Mátyás Király Általános IskolábanFeltöltés időpontja: 2013. május 29. 09:48 Csak tiszta forrásból. Bartók Béla Cantata Profana művének befejező gondolatához híven a Mátyás Király Általános Iskolában működő Népzenei Tehetséggondozó Műhely is elsősorban az ősi, érintetlen népzene szeretetére igyekszik nevelni a gyerekeket. A műhely kedden délután tartotta meg évzáró koncertjét, a foglalkozásainak is otthont adó intézmény aulájában. Munkácsy-díjas művésznek nyílt tárlataFeltöltés időpontja: 2013. május 29. 09:47 A táj emléke címmel nyílt kiállítása kedden délután Molnár Péter Munkácsy-díjas grafikus- és festőművésznek a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában. Ritka csemegék a KAFF-onFeltöltés időpontja: 2013. május 22. 21:47 Az európai animációs filmgyártás legjavát kínálja az idei KAFF. A júniusi fesztiválon ritka csemegének számít majd a távol-keleti filmekből való válogatás. Több eseményen is megemlékeznek azokról a rendezőkről, akik ebben az évben ünneplik születésük kerek évfordulóját. A piarista templom orgonájáért szólt a zeneFeltöltés időpontja: 2013. május 22. 17:38 Kettős célja volt a kecskeméti református templomban pünkösdhétfőn este megrendezett hangversenynek. Az egyik az orgonamuzsika népszerűsítése, a másik pedig adományok gyűjtése a piarista templom új orgonájának felépítésére. A hangversenyen Teleki Miklós, Artisjus-díjas orgonaművész és Mészáros János Elek énekes, a Csillag születik című televíziós tehetségkutató versenysorozat egyik győztese lépett fel. Neves alkotó munkái a fotográfiai múzeumbanFeltöltés időpontja: 2013. május 22. 17:36 Tóth István fotóművész legjobb alkotásaiból nyílt kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A számos elismeréssel rendelkező alkotó 181 darabos, az egész életművét átfogó képanyaggal ajándékozta meg a múzeum gyűjteményét, ezeket lehet megtekinteni június 9-ig. Kecskeméti kerámiák az IparművészetibenFeltöltés időpontja: 2013. május 18. 00:16 Művészet az agyag kolostorából címmel 270 válogatott kortárs kerámiából álló impozáns tárlat nyílt a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nemzetközi Kerámia Stúdiójának gyűjteményéből a budapesti Iparművészeti Múzeumban. Diáklány kiállítása a DiákGalériában![]() Feltöltés időpontja: 2013. május 16. 12:04 Május 15-én, szerdán délután nyílt meg a Kecskeméti Ifjúsági Otthon DiákGalériájában Valter Lili természetfotó kiállítása. A Katona József Gimnázium 9. osztályos tanulójának szaktanára G. Szolláth Katalin grafikus. Színházkedvelők a kecskeméti teátrum deszkáinFeltöltés időpontja: 2013. május 15. 21:07 Doctor Herz, Chioggai csetepaté és A vihar. Ami ezekben a darabokban közös, az az, hogy az ifjúsági bérlet előadásai voltak Kecskeméten az idei színházi évadban. Ezek adták a törzsanyagát annak a diákoknak szóló vetélkedőnek, amit a Színészek az Ifjúságért Alapítvány hirdetett meg első ízben. A nagy érdeklődés okán várható, hogy hagyomány lesz belőle. A legügyesebb a Katona József Gimnázium „Vastaps” csapata lett; második helyen a Bányai gimnázium „Páratlan hármasa”, harmadik helyen pedig a Katona gimnázium „BAB” csapata végzett. Pénteken indul a Bel-Feszt-KeFeltöltés időpontja: 2013. május 15. 20:53 Háromnapos fesztivált rendez a Belvárosi Részönkormányzat. A már tavaly is nagy sikert aratott Bel-Feszt-Ke pénteken kezdődik és koncertek, gyermek- és családi programok hadával várja a kecskemétieket. Idén a fesztivál nem a főtéren, hanem a tavaly felújított Vasútkertben várja a hosszú hétvégén kikapcsolódni vágyókat. Kecskeméti zeneiskolások sikere KiskőrösönFeltöltés időpontja: 2013. május 15. 10:03 Ötödik alkalommal rendezték meg - Delley József zongoraművész emlékére - a Területi Zongoraetűd Versenyt május 10-én Kiskőrösön. Megvannak az idei KAFF versenyfilmjeiFeltöltés időpontja: 2013. május 14. 20:11 Összeállt a KAFF idei versenyprogramja, vagyis kiderült, hogy a nevezett magyar animációs filmekből mely alkotásokat mutatják be a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. A háromtagú előzsűri döntése értelmében a 174 hazai alkotásból összesen 23 egyedi rövidfilm, 19 TV-sorozat epizód, 12 videoklip, 50 alkalmazott animáció és 41 diákfilm az előzsűrizés mérlege. Népdaléneklésből és gordonkatudásról adtak számot![]() Feltöltés időpontja: 2013. május 13. 13:48 Háziversenyeket rendeztek május 9-én és 11-én pályázati támogatással a Kecskeméti Művészeti Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény M. Bodon Pál Zeneiskolájában – tudtuk meg Palotás József intézményegység-vezetőtől. Magyar animációk: érdemes odafigyelni rájuk![]() Feltöltés időpontja: 2013. május 13. 11:05 Összeállt, hogy a nevezett magyar animációs filmekből mely alkotások kerülnek bemutatásra a 11. KAFF-on. A háromtagú előzsűri döntése értelmében a 174 nevezett hazai alkotásból összesen 23 egyedi rövidfilm, 19 TV-sorozat epizód, 12 videoklip, 50 alkalmazott animáció és 41 diákfilm az előzsűri döntésének a mérlege. Új oldaláról mutatkozik be a közismert állatorvosFeltöltés időpontja: 2013. május 11. 14:31 „Sárból, vízzel, tűzben” címmel nyílt kiállítás Dr. Mező Tibor állatorvos kerámiáiból a Természet Házában. A közismert doktor 3. és fél éve foglalkozik a fazekassággal. Alkotásainak témája a természet és az állatok világa. |
This text will be replaced
Múzeumok Éjszakája a KEFO-n
2013. június 19. 19:20 Múzeumok Éjszakája a Cifrapalotában
2013. június 19. 19:11 Magyar népmesékből, képeken
2013. június 18. 19:43 Újra nyit az Udvarszínház Kecskeméten
2013. június 18. 12:49 Szavazz a kedvenc SZAFT-os filmedre a Daazo.com-on!
2013. június 18. 08:49
h i r d e t é s
|