Jelentős változások az MSZP megyei felépítésébenRövid link: http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__87/i__90794 | Feltöltés időpontja: 2012. március 5. 12:23 Megkezdte a 2014-es választási kampányát az MSZP megyei szervezete – ezt jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az új megyei elnök, Király József. A cél egyértelmű: megnyerni a következő választást.
Ennek tükrében jelentős változások lesznek a párt Bács megyei felépítésében. Minden választókerület egy-egy alelnököt delegál majd a vezetésbe. Ők lesznek azok, akik saját területükön mindenért felelnek a kampány során. Így nem távoli pártvezetők, hanem a helyiek dönthetnek arról, hogy mit és hogyan szeretnének megvalósítani – mondta el híradónknak Király József. Az új megyei elnök hozzátette: a sajtóban szeretnének jobban megjelenni, ezért programjaikat ehhez igazítva szervezik meg. Emellett saját internetes újságot hoznak majd létre. A sajtótájékoztatón elhangzott: a kampányban nem a Fidesszel akarnak foglalkozni, hanem Magyarország jövőjével. » Tervezz, alkoss szabadon! Te is ESÉLYes vagy! » Átadták az első mérföldkövet a Magyar Zarándokút Dél-alföldi szakaszának fejlesztési projektje keretében » A piarista templom orgonájáért szólt a zene » Neves alkotó munkái a fotográfiai múzeumban » Szávay Ágnes Kecskeméten edzett » Szávay Ágnes az Ujhidy Tenisziskolában járt » Készül a közhasznúsági megállapodás a Műkertvárosi Sportcentrum ügyében » Bajnoki címet védtek a hétvégén a KARC-KESI atlétái Budapesten |
This text will be replaced
Kölyökkori kalandok a Piarista iskolában
2013. május 23. 11:17 Tárlatnyitó a Kápolna Galériában
2013. május 23. 09:49 Beszélgetés a fotózásról a Művész Kávézóban
2013. május 22. 16:30 Katolikus Ifjúsági Találkozó Nagymaroson
2013. május 22. 14:37 Kecskeméten mutatja be új lemezét a Magashegyi Underground
2013. május 22. 09:31
h i r d e t é s
|
Új hozzászólás