HirdetésHirdetés
Kezdőlap
Kecskemét: 34 C°,
5 km/hD/DNY-i szél, derült
38
19
RSS csatorna E-mail küldése Kezdőlap beállítása

KTE: bemutatkozhat az élvonalban Puskás, a 19 éves gólkirályjelölt

Rövid link: http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__30/i__91794 | Feltöltés időpontja: 2012. május 11. 18:22
Nem sokkal az NB III-as bemutatkozása után az első csapat keretébe is bekerült Puskás Zoltán, a Kecskemét fiatal támadója. A 19 éves játékos egész héten a nagyokkal edzett, és a szombaton a Lombard ellen akár debütálhat is az élvonalban.

Nagy lehetőség előtt áll a KTE fiatal támadója, Puskás Zoltán. Az U19-es bajnokság gólkirályi címének legfőbb várományosa jó teljesítményének köszönhetően bekerült az NB III-as együttesbe, ahol szintén góllal hálálta meg a bizalmat. Miután a Makó ellen duplázott, majd a Vasas ellen triplázott a korosztályos pontvadászatban, a héten már az első csapattal tréningezhetett együtt.

„Ezen a héten újra az NB I-es kerettel edzhettem, majd csütörtökön szóltak, hogy a keretben leszek – nyilatkozta a játékos a kecskeméti klub hivatalos honlapjának. – Bevallom, kicsit meglepődtem, hiszen szinte teljes a csapat, nem sok hiányzó van. Egész héten próbáltam úgy állni a dolgokhoz, hogy minél hamarabb bekerülhessek, és most sikerült."

Kecskemét

Közélet

Kultúra

Sport

Programajánló

Belföld

Kecskemét Megyei Jogó Város honlapja Kecskeméti Lapok Gong rádió Szuperinfó Aranyhomok Egyesület Tourinform Vákum Katona József Színház EFMK Bozsó Gyűjtemény Ráday Múzeum Ciróka Bábszínház Kecskeméti Ifjúsági Otthon Kecskeméti EST Hírös-net
  • © 1999-2013 Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft.
  • RSS
  • Az oldalt készítette és üzemelteti: Art Legion

Kecskemét - Főtér

Élő kép: Kecskemét, Kossuth tér
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
pruit.swf

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

bacsviz_komposzt_banner_164x206.swf

Hirdetés
kutasi-erika.swf
Hirdetés
Hirdetés
Samu naplója
Zebra Taxi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés