HirdetésHirdetés
Kezdőlap
Kecskemét: 19 C°,
5 km/hÉ/ÉK-i szél, derült
38
19
RSS csatorna E-mail küldése Kezdőlap beállítása

Sorsdöntő időkérés

Rövid link: http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__30/i__91638 | Feltöltés időpontja: 2012. május 1. 08:24
Kecskemét adott otthont a leány országos gyermekbajnokság egyik elődöntős minitornájának. Nagy meglepetés nem született az utolsó fordulóban, a házigazda KeSI mellett a Békéscsabai RSE csapata jutott be az országos döntőbe.
A BRSE és a Kecskeméti Sportiskola is hozta a kötelezőt a leány országos bajnokság elődöntőjének utolsó fordulójában: a duó a Kaposvári SI USE és a Palota RSC ellen is papírforma győzelmet aratott, ezzel pedig eldőlt, hogy előbbi két csapat lehet ott az országos döntőben.
Az utolsó mérkőzésen már csak a presztízs, és persze a csoportelsőség volt a tét a csabai és a kecskeméti lányok között. Jól kezdett a hazai csapat, remek játékkal került előnybe, melyet tartott a szett végéig. A BRSE nagyon kapkodott, így nem sikerült az egyenlítés, a Kecskemét nyerte az első szettet.
A második játékrészben megváltoztak az erőviszonyok, köszönhetően annak, hogy magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a csabai lányok. 17-14-nél azonban a KeSI is újból magára talált, és 22-20-ra fordított. Ebben a pillanatban időt kértek a hazaiak, erre a felállás után a vendégek, majd zseniális taktikai húzásként ugyanennél az állásnál még egyszer kikérte idejét a Békéscsaba. Meg lett az eredménye Nagy Attila vezetőedző váratlan húzásának, a BRSE négy pontot ütve zsinórban fordított, és megnyerte a szettet.
Az utolsó két játszma aztán már papírforma szerint alakult:azt nem szabad elfelejteni, hogy címvédőként a Békéscsaba volt az összecsapás favoritja. Ekkor már jobban megmutatkozott a különbség a két csapat között, a vendégek remek játékkal nyertek tíz, majd hat ponttal.
A csoport élén így a viharsarki csapat végzett, de a Kecskemét is bejutott az országos döntőbe.
– Őszintén mondom, hogy több ilyen mérkőzésre, és több ilyen szinten játszó csapatra volna szüksége a magyar röplabdázásnak. Őszintén kívánom a Kecskemétnek, hogy sikerüljön újra felnőtt szinten is visszakerülnie az élvonalba, mert ahol ilyen jó játékosok, edzők és röplabdázás van, ott megérdemelnék! Gratulálok a csapatomnak, mert azért megmutatták, képesek küzdeni, és emelni a fordulatszámon, ha arra kényszerítik őket – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának a békéscsabai tréner.

Kecskemét

Közélet

Kultúra

Sport

Programajánló

Belföld

Kecskemét Megyei Jogó Város honlapja Kecskeméti Lapok Gong rádió Szuperinfó Aranyhomok Egyesület Tourinform Vákum Katona József Színház EFMK Bozsó Gyűjtemény Ráday Múzeum Ciróka Bábszínház Kecskeméti Ifjúsági Otthon Kecskeméti EST Hírös-net
  • © 1999-2013 Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft.
  • RSS
  • Az oldalt készítette és üzemelteti: Art Legion

Kecskemét - Főtér

Élő kép: Kecskemét, Kossuth tér
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
pruit.swf

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

bacsviz_komposzt_banner_164x206.swf

Hirdetés
kutasi-erika.swf
Hirdetés
Hirdetés
Samu naplója
Zebra Taxi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés