Soványka győzelmet szerzett NB I-es játékosokkal a soraiban a kis KTERövid link: http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__30/i__91628 | Feltöltés időpontja: 2012. április 29. 17:58 Vasárnap kora délután 13 órától a Monort látta vendégül a Kecskeméti TE II az NB III-ban. A hírös városiak keretében több NB I-es játékos is szerepelt, ők eltiltás miatt nem léphetnek pályára az esti, Győr elleni rangadón.
Alaposan felforgatott csapattal állt fel vasárnap kora délután a KTE, hiszen az NB I-es keretben több olyan játékos is kezdőben, vagy padon kap majd helyet a Győr ellen, akik korábban több alkalommal is visszajátszottak a második csapatba. A fiatalok mellett, Pekár, Mohl és Borszéki is először kapott itt szerepet a tavasz során, míg S. Juhász Tamás debütálásra várt a cserepadon. Kezdőben kapott helyet a fiatal balhátvéd, Sáfár László is, valamint a padon ült Puskás és Sztehlik – számolt be akecskemetite.hu. A találkozót a KTE kezdte jobban, hiszen Balog Marcell fejesét kellett bravúrral hárítania a vendégek kapusának. Az első félidőben egyébként inkább a mezőnyjáték dominált, viszonylag kevés tiszta helyzet adódott. Borszéki rutinosan irányította a védelmet, egy alkalommal egy kitűnő emelés viszont a felső lécen csattant. Sáfár próbálkozott még távoli lövéssel ami nem sokkal kerülte el a kaput, majd a félidő hajrájában aztán Mohl tette ki Pekárnak nagyon jól a labdát, ám az utolsó pillanatban blokkolták lövését. A szögletet aztán ezek után nagyon pontosan csavarta középre, ahol Szabó György érkezett és kotorta a hálóba a labdát senkitől sem zavartatva. Fordulás után nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt mindkét csapat, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, ez a vendégek esetében azt jelentette, bátran lőttek messziről, ezek azonban vagy elkerülték a kaput, vagy Borszéki védett szépen. Balog előtt is adódott ziccer egy kontra után, ám a kapusba lőtte a játékszert, majd nem sokkal később Mohlt ugratták ki nagyon szépen, már a kapus fölött is elpöccintette a labdát ám az a kapufáról visszajött. A monoriak ugyan jöttek becsülettel és okoztak meleg pillanatokat, de a kontrákból számos ziccert alakítottunk ki, amit nem tudtunk gólra váltani. A mérkőzés összképe alapján jogos kecskeméti győzelem született. A KTE II. ezzel továbbra is negyedik a tabellán egy ponttal a Gyula mögött, mely Csepelen nyert. Kemenes György: – Küzdelmes mérkőzésen értékes három pontot szereztünk. A nagy meleg próbára tette a játékosokat, a helyzetkihasználásban jött ez elő, ugyanis a meccs képe alapján több góllal is nyerhettünk volna, ám ez most elmaradt. Összességében jól tette a dolgát az egész csapat, megdolgoztunk a fontos pontokért. Megint több fiatal kapott bizalmat, S. Juhász Tamás személyében pedig újabb debütánsunk volt.
» Hazatértek a Duna mellől a kecskeméti tűzoltók » MSZP: korai elfogadni a földtörvényt » Babaolvasó - szakmai nap a könyvtárban » Tervezz, alkoss szabadon! Te is ESÉLYes vagy! » Átadták az első mérföldkövet a Magyar Zarándokút Dél-alföldi szakaszának fejlesztési projektje keretében » KAFF – A Kecskeméti Televízión keresztül is szavazhat! » Nyílt nap a Bozsó Gyűjteményben » Zenével zárta a tanévet az M. Bodon Pál Zeneiskola » KTE-Phoenix Mecano: Mohl Dávidot Pécsen is szívesen látnák » Rögbi: A pályán nyertek a Vitézek, de a Kecskeméti ARC megóvja az elődöntőt » Férfi röplabda Euroliga: vereséggel kezdett a magyar csapat » KTE: Vaskó elbizonytalanodott, de maradna Horváth keze alatt » KTE-Phoenix Mecano: Horváth Ferenc távozása esetén, Zoran Kuntics lehet az utód |
This text will be replaced
Magyar népmesékből, képeken
2013. június 18. 19:43 Újra nyit az Udvarszínház Kecskeméten
2013. június 18. 12:49 Szavazz a kedvenc SZAFT-os filmedre a Daazo.com-on!
2013. június 18. 08:49 Kada Elek a Cifrapalotában
2013. június 17. 18:55 Rajzfilmek mindenkinek a KAFF-on
2013. június 17. 17:31
h i r d e t é s
|
Új hozzászólás