Ablakcserék a megyei kórházbanRövid link: http://kecskemetitv.hu/hun/s_!news/i__2/i__88475 | Feltöltés időpontja: 2011. november 2. 08:45 1008 darab nyílászáró cseréje történik meg e napokban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Nyíri úti hotel épületében. A KEOP-5.3.0/A-2009 támogatási program keretében megvalósuló fejlesztés részleteiről október 26-án, szerdán tartottak sajtótájékoztatót a kecskeméti megyei kórházban.
A rendezvényen Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke képviselte a fenntartót. Mint elmondta, a nyílászáró csere program teljes projektköltsége meghaladja a 141 millió forintot. Ennek 50 százaléka, azaz 70.672.288 forint a pályázati támogatás, amit ugyanilyen nagyságrendű összeggel egészített ki a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat. Hegedűs Iván gazdasági igazgató arról számolt be, hogy a kecskeméti megyei kórházban az elmúlt években megvalósult és jelenleg is folyamatban lévő fejlesztések egy előre megtervezett „megaprojekt” tudatosan felépített elemei, amit még 2005-ben álmodtak meg az intézmény vezetői. Ennek kiemelt fontosságú egysége a környezetvédelemmel és energiafejlesztéssel foglalkozó operatív program, amely egy soha véget nem érő fejlesztési folyamat az energiatakarékosság jegyében. A kórház 3647 ablakából több mint ezret sikerül most kicserélni, a fennmaradókra pedig tovább pályázik az intézmény. A tervek között szerepel a tető hőszigetelések megújítása és a külső homlokzati hőszigetelés is. A gazdasági igazgató kitért arra, hogy a 30 éves, elhasználódott fa- és fémszerkezetű nyílászárók cseréjével a kórház két alapvető szükségletre keresett megoldást: az egyik, hogy komfortosak legyenek a kórtermek, a másik pedig a működési költségek energia megtakarítással elérhető csökkentése. Bacza Tibor, a kivitelező T-T ABLAK Kft. képviseletében elmondta, hogy a kórház magas szintű elvárásait öt légkamrás profillal, szúnyoghálóval és reluxával, alumínium párkánnyal és szegélylécekkel teljesítették. A kiváló minőségű műanyag nyílászárók megfelelnek a magyar szabványok szerinti hőátbocsátási, víz- és szélállósági, valamint hangszigetelési követelményeknek, az egész ablakszerkezetre jellemző hőátbocsátási tényező: k=1,6 Wm2K Viszlai Béla projektmenedzser hangsúlyozta, hogy míg a hasonló volumenű beruházásokat négy-hat hónapra szokás betervezni, ezúttal – a tél közeledte miatt – mindössze két hónap áll rendelkezésre. Ez a kivitelezői bravúron túl az osztályok hatékony együttműködését feltételezi. A kivitelezés várható befejezése november 8. Horváth Attiláné, a kórház PR-managere azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy – mivel az osztályok, irodák ablakcserét követő kifestésére a kórháznak már nem volt pénze – számos helyiség a dolgozók keze nyomán, a maguk által szerzett alapanyagból újult meg. Dr. Gera László osztályán is ez történt. Mint azt a traumatológia osztályvezető főorvosától megtudtuk, az osztály dolgozói: orvosok és ápolók ragadtak ecsetet és festőhengert a munkaidő végén, és (miután megoperálták, átkötözték, ellátták és az érintett helyiségekből átköltöztették a betegeket) kifestették az egész osztályt. Ez a 25 kórtermet, irodákat, kisegítő helyiségeket, orvosi szobákat és folyosót is beleértve, összesen mintegy 3200 négyzetméter felületet jelent. A szükséges alapanyagot és szerszámokat a kecskeméti, Március 15. utcai Color Festékbolt közbenjárására a pécsi székhelyű Schuller Kft., a rétsági Meffert Hungária Kft. és a bócsai Poli-Garbe Kft. biztosította, amiért ezúton is köszönetet mondanak az érintettek. Fotók: Komlós József JR » Csatornarákötések, utak, parlagfű mentesítés, közbiztonság és lim-lom akció » Nincs permetszer a kullancsok ellen » Összemérték tudásukat a Líra Zeneiskola gitáros és szintetizátoros növendékei » Ismét kinyíltak a Bácsvíz kapui a Víz Világnapján » Környezetvédelmi pályázat a Víz Világnapján » Elhunyt a kecskeméti színház korábbi művészeti vezetője » Megkapta a KTE a nemzetközi licencet is, a negyedik hely Európa Ligát ér » Ivkovics a montenegrói válogatottnál kapott munkát, jövőjéről pár nap múlva beszél » Gőzerővel készülnek az olimpiára Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
|
This text will be replaced
Szombaton nyit a Garabó Fesztivál
2012. május 15. 18:32 Drift Majális Kecskeméten
2012. április 24. 11:23 Tankcsapda a TEKÁ-ban
2012. április 19. 11:07 Ladánybene 27 koncert a Tekában
2012. április 14. 14:29 "Kémények, Dobozok, Formák!"
2012. április 9. 12:53
h i r d e t é s
|
Új hozzászólás