bacsklima.swf
Hirdetés
Kezdőlap
Kecskemét: 10 C°,
5 km/h-s D/DNY-i enyhe légmozgás, erősen felhős, derült
+25
+10

Kevesebben mehetünk a Honvéd kórházba

Feltöltés időpontja: 2010. február 8. 18:29
Kevesebb betegek tudnak ellátni idén a Repülőkórházban, mint tavaly, mert csökkentették az intézmény teljesítmény volumen korlátját, amely alapján a pénzt kapják az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.

Szabó Gábor igazgató híradónk érdeklődésére elmondta, hozzájuk Ballószög, Kunszentmiklós felnőtt lakossága és Kecskemétről tíz háziorvosi körzet tartozik. Az innen érkező betegeket ellátják, de a más körzethez tartózókat sem küldik el, őket várólistára teszik, általában 3-4 hét, mire időpontot kapnak. Ennek az az oka, hogy az eddigiekhez képest kevesebb beavatkozás után kapnak támogatást az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, mert csökkentették a kórház úgynevezett teljesítmény volumen korlátját. Sürgős esetekben természetes azonnal ellátásban részesítik a betegeket – tette hozzá az igazgató. Szabó Gábor elmondta azt is, mióta megszüntették a fekvőbeteg-ellátást az intézményben, semmi változás nem történt a kórházban, a megüresedett helyiségeket azóta sem hasznosították, erről egyénként a megyei közgyűlésnek kellene döntenie.

Megosztás:  Szóljon hozzá!
Hozzászólás
Név: E-mail:

Kecskemét

Közélet

Kultúra

Sport

Programajánló

Belföld

Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
Kecskemét Megyei Jogó Város honlapja Kecskeméti Lapok Gong rádió Szuperinfó Tourinform Kesport Vákum Katona József Színház EFMK Bozsó Gyűjtemény Ráday Múzeum Hírös naptár Kecskemétfilm Kft. Ciróka Bábszínház Kecskeméti Ifjúsági Otthon Kecskeméti EST malomart Hírös-net
  • © 1999-2010 Kecskeméti TV
  • RSS

Kecskemét - Főtér

Élő kép: Kecskemét, Kossuth tér
pruit.swf

Hirdetés
mozi3.swf
hotkap1.swf

Ház eladó Kecskeméten
Hirdetés