|
Politika А 2006-2010. évi választási ciklusban keletkezett pénzügyi helyzetrőlH Í R D E T M É N Y Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 1. 08:57 Cigány, német, horvát, ruszin, örmény és bolgár választások lesznekFeltöltés időpontja: 2010. augusztus 6. 15:43 Hat nemzetiség – cigány, német, horvát, ruszin, örmény és bolgár - esetében lesz települési kisebbségi önkormányzati választás október 3-án Kecskeméten. A kitűzésről pénteken döntött a megyeszékhely helyi választási bizottsága. Megvannak az LMP megyei jelöltjei![]() Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 4. 18:03 Bemutatta az LMP helyi szervezete, hogy kik indulnak a megyei választáson. Az öt jelölt szerda délután, a párt új irodájában mutatkozott be. Van köztük pszichiátriai szakorvos és országgyűlési képviselő is. A kecskeméti MSZP jelöltjeinek fele 35 év alatti![]() Feltöltés időpontja: 2010. augusztus 4. 14:43 Kezdeményezi a kecskeméti MSZP, hogy az épülő élményfürdő komplexum és a hotelek építkezésének minden szerződése és pénzügyi vonatkozása legyen nyilvános. A párt szerint ugyanis az építkezés utolsó törlesztőrészleteit még idézzük "unokáink is látni fogják". Ezt sajtótájékoztatón jelentették be. Ezen egyébként bemutatták kecskeméti képviselőjelöltjeiket a helyi szocialisták. A csapat fele harmincöt év alatti, szintén fele soha nem vállalt még közéleti szerepet. Véglegesen eltűnnek a megye térképéről a szocialisták?Feltöltés időpontja: 2010. július 31. 12:40 Elvétve tudott a jobboldali pártokkal versenyre kelni az MSZP Bács-Kiskun megyében az elmúlt 20 év választásain, és vélhetően erre idén októberben sem lesznek képesek. Kecskeméten eddig még egyszer sem tudott szocialista polgármesterjelölt nyerni, és ez a sorozat várhatóan most sem fog megszakadni. Ebben az évben érződnek a válság kriminalisztikai hatásai a legjobbanTöltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
Feltöltés időpontja: 2010. június 25. 18:23 Egyebek mellett ez is elhangzott a megyei közgyűlés mai ülésén. Emellett a megye bora cím legjobbjai vehették át kitüntetéseiket, de több beszámolót is elfogadtak a képviselők. Augusztusban lesz a következő közgyűlésFeltöltés időpontja: 2010. június 24. 16:02 A képviselők legközelebb augusztus 16-án találkoznak egy ünnepi közgyűlés keretében a Hírös Hét kezdetén. LMP képviselő FUNK a Bujdosó tanyánTöltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
Feltöltés időpontja: 2010. június 18. 18:36 Mondják meg Vágó Gábornak, az LMP kecskeméti országgyűlési képviselőjének, hogy mivel kapcsolatosan szólaljon fel a parlamentben. Június 25-én ingyenes sportnapot, szabadtéri képviselő party-t tart az LMP kecskeméti szervezete a Bujdosó tanyán – hangzott el pénteken a kecskeméti LMP sajtótájékoztatóján, ahol bemutatkozott a városi szervezet új választmánya. Ismét népszavazunk?![]() Feltöltés időpontja: 2010. február 28. 15:39 Az Összefogás Párt szerint hiába a törvény, mégsem jár mindenki iskolába vagy óvodába.Szigorúbb törvényt akarnak és arra figyelmeztetik az érintett családokat, hogy súlyos hibát követnek el, ha nem törődnek gyermekük iskoláztatásával. Zuschlag: akár 20 év fegyház?Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
Feltöltés időpontja: 2010. február 9. 16:14 Fegyházbüntetést kért a vádhatóság Zuschlag János volt szocialista képviselőre kedden Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben. Az ügyész 5 és 20 év közötti büntetés kiszabását kérte a bíróságtól. Az SZDSZ nem, a Magyar Kommunista Munkáspárt pedig indít képviselőjelöltetTöltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
Feltöltés időpontja: 2010. február 8. 19:20
Itt vannak a Munkáspárt kecskeméti jelöltjei![]() Feltöltés időpontja: 2010. február 8. 14:09 Az államosítást hirdető Magyar Kommunista Munkáspárt egy fiatal és egy idős jelölttel indul neki a megyeszékhelyen a választásnak. SZDSZ: Kecskeméten nem lesz jelölt![]() Feltöltés időpontja: 2010. február 6. 20:48 Pironkodnak a liberálisok a pártot érintő BKV-s korrupciós vádak miatt, ezért átadják a terepet riválisaiknak. Csata a voksokért![]() Feltöltés időpontja: 2010. január 22. 17:02 Sorra közlik a pártok, kiket indítanak a riválisok ellen. Összeszedtük a neveket, amelyeket már nyilvánosságra hoztak. Bács-Kiskunban is összeborul az SZDSZ és az MDF?![]() Feltöltés időpontja: 2010. január 22. 12:15 Elképzelhető, hogy lesz közös jelölt, a tárgyalások már folynak. |
This text will be replaced
Hagymanap Ópusztaszeren
2010. szeptember 1. 15:31 Szeptember hónap alkotója Dr. Gombkötőné Tóth Ilona
2010. szeptember 1. 12:16 Újra Kortársak
2010. augusztus 28. 17:43 Újra élőben
2010. augusztus 18. 14:56 Hullócsillag les a strandon
2010. augusztus 13. 18:38
h i r d e t é s
|