Feltöltés időpontja: 2010. március 17. 19:43
A kiskunfélegyházi határban észleltek ismét madármérgezést a természetvédők. A helyszínre érkező természetvédelmi őr ezúttal ragadozó madarak tetemeit találta a helyszínen.
Feltöltés időpontja: 2010. március 17. 18:46
Vadlibák a hóban
Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 12:53
Jeles napok a természetben: Jégtörő Mátyás
Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 12:41
Békés vadhajtás Nagykőrös közelében
Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 13:20
Közleményben cáfolta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pénteken az Aggteleki Nemzeti Park csődjére vonatkozó Magyar Hírlap-értesüléseket, így reagált az írásra a park igazgatója is. A napilap pénteki számában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a nemzeti park számláján mindössze húszmillió forint van, ami csupán a dolgozók fizetésére elég, a park fenntartásához már nem. A lap azt is tudni véli, hogy a következő, csőddel fenyegetett nemzeti park a bükki. A KvVM közleményében hangsúlyozza: az Aggteleki Nemzeti Park igazgatóságát nem fenyegeti pénzügyi összeomlás veszélye.
Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 13:13

Feltöltés időpontja: 2010. február 28. 19:04
Idén elmarad a varjúűzés - hírek a természetből
Feltöltés időpontja: 2010. február 28. 17:42
Gyémántgulya, Pásztormúzeum, Viperaközpont – találkozás a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselőivel, majd fogadás Kecskemét kistérségének magas rangú személyiségeivel - ez volt Sólyom László köztársasági elnök vasárnapi programja, amely ma folytatódott a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Házában.

Feltöltés időpontja: 2010. február 8. 17:45
Erdősi József fényképei még a nagy havazások előtt készültek. Jól esik egy kicsit gyönyörködni bennük.,,

Feltöltés időpontja: 2010. február 6. 12:41
Szerencsésnek mondhatjuk stábunkat, hiszen a téli hónapok ellenére is sikerült bejutnunk a Szabadidő Központ sétáló területére. Azoknak készítettük a következő felvételeket, akik az év melegebb hónapjaiban szívesen töltik szabadidejüket pecázással, sétálgatással, vagy akár egy hétvégi piknikkel a kecskeméti Szabadidő Központban.
Feltöltés időpontja: 2010. február 3. 14:08
Téli tanyavilág
A sikerre való tekintettel bővül a műsor

Feltöltés időpontja: 2010. január 19. 16:48
Több mint egy éve indítottuk útjára a "Hírös hírek" adása után a "Természet hírei" című hírfolyamot azzal a nem titkolt szándékkal, hogy közvetlen környezetünk változásai legalább annyi érdekességet kínálnak mint az emberi környezet alakulása. A kedvező visszajelzések, a rengeteg email és levél, telefon és sms arra késztetett bennünket hogy növeljük az adás időtartamát. Fogadják szeretettel a változásokat. A 21.-i adás tartalma:
Feltöltés időpontja: 2010. január 18. 14:30
Telelnek a hattyúk

Feltöltés időpontja: 2010. január 16. 14:15
Szemet gyönyörködtető látvány tárult ma a kecskemétiek elé.
Feltöltés időpontja: 2010. január 14. 17:07
Újra nyitva az Arborétum
Feltöltés időpontja: 2010. január 11. 22:00
Helyi természetvédők jajkiáltása mindannyiunk közös értékei megmentése érdekében:
Feltöltés időpontja: 2009. december 29. 13:10
Sikeresen tenyésztettek ki japán kutatók olyan aranyhalat, amelynek átlátszó pikkelyein és bőrén keresztül látható szívverése. Az áttetsző teremtmény segítségével elhagyható az állatok boncolása, amely különösen az iskolákban szül ellentmondásos érzéseket. Tamaru Jutaka, a Mie Egyetem munkatársa elmondta, hogy a hal bőre és pikkelyei nem tartalmaznak pigmenteket, ezért látható az élő szív, valamint más belső szervek működése. Az aranyhal fekete szemei fölött pici agya is megfigyelhető.

Feltöltés időpontja: 2009. december 26. 18:48
A szürkeség és a kevés napfény ellenére télen is csodálatos tud lenni a természet. Pláne, ha télen 20 fok van.
Feltöltés időpontja: 2009. december 15. 11:09

Feltöltés időpontja: 2009. december 4. 13:45
Csaknem négyszáz fürj és egy kendermagos réce tetemét találták meg a vámosok egy román autós járművében Nagylaknál. A több mint 19 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták. Csütörtökön, az éjszakai órákban állították meg a román autóst. A sofőr és utasai úgy nyilatkoztak, hogy jövedéki terméket nem visznek magukkal. A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban a járművet átvizsgálták. Ennek során az utánfutóból, az úti holmik közé csomagolva három kartondobozból előkerült 380 fürj és egy kendermagos réce teteme. A román állampolgár a védett madarak szállításához nem tudott felmutatni engedélyt, ezért a vámhatóság feljelentést tett természetkárosítás bűncselekmény miatt.

Feltöltés időpontja: 2009. december 2. 20:43
A Wéber Ede utcáról nézve ilyen volt ma az égalja öt óra előtt.
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:14
Hattyúk a Kiskunságban
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:13
Kiskunsági kisemlősök
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:12
Nyílnak az őszi vadvirágok
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:11
Őszi virágdíszben a láprétek
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:10
Alföldi Faiskolai nap Kecskeméten
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:09
Gazdaságos energia a természetből
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:08
Őszi selyemkóró özön
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:07
Őszutó a kecskeméti arborétumban
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:06
Növekvő parlagfűveszély
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:05
Jeles napok a természetben, Szent-Mihály nap
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:04
Visszatérőben a víz a szikes tavakban
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:03
Újra nyílik a sziki rózsa
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:02
Találékony seregélyek
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 13:00
Vándorló récetömegek érkeztek
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 12:59
Területfoglaló vaddisznók a Kiskunságban
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 12:58
Gyarapodó bivalygulya a Kiskunságban
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 12:57
Északi madárvendégek a Kiskunságban
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 12:56
Újra élednek a felső-kiskunsági vizes élőhelyek
Feltöltés időpontja: 2009. november 30. 12:55
A természet képei kiállítás Kecskeméten
Mi lesz a legnagyobb esemény 2010-ben?

Kecskemét az Utazás kiállításon
Jobbik Magyarországért Mozgalom programja Kecskeméten
60 éve nem esett márciusban Kecskeméten
Továbbra is az élen a kecskeméti női kézisek
8 hozzászólás
Alaposan belenyúl a Fibernet - Lesz-e felháborodás?
33 hozzászólás
1 hozzászólás
Filmbemutató: Igazából képes riport
3 hozzászólás
Jelentősen csökkenhet Kecskeméten a távfűtés
1 hozzászólás
Jobbik Magyarországért Mozgalom programja Kecskeméten
9 hozzászólás
1 hozzászólás
Szőrösen, vagy csupaszon macho a pasi?
4 hozzászólás
1 hozzászólás
Elfogadták a holokauszttörvényt
8 hozzászólás
Semjén Zsolt Kecskemétre látogatott
8 hozzászólás