Összesen 8 és fél milliárd az élményfürdő komplexumraFeltöltés időpontja: 2010. március 5. 19:30 2011 júliusban már élvezhetjük a versenyuszoda, az élményfürdő, illetve a wellness világ által nyújtott kényelmeket Kecskeméten is, hiszen 2011 tavaszának végére a tervek alapján felépül a kecskeméti új versenyuszoda és élményfürdő. Mindemellett szálloda is létesül 2 milliárd forintból. A részletes terveket pénteken mutatták be a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
A 41 éves uszodaépület, illetve az élményfürdők által nyújtott kényelmeknek a hiánya szükségszerűvé tette Kecskemét számára a fejlesztéseket ezen a téren. Eme tények alapján 2008. április 30-án elindították a közbeszerzési eljárást, amelynek eredményeként 2009. február 4-én kihirdetésre került a nyertes pályázó, ami az Alföld Oázisa Konzorcium lett. A volt kemping területén október 22-én meg is történt az alapkőletétel, így a munkálatok is megkezdődtek. A 3 és fél hektáros területen közel 13 800 négyzetméter alapterületű komplexum létesül, a II. ütemben pedig 2 milliárd forintból szálloda is épül, ami az élményfürdővel közel egy időben kerül átadásra. „Magyarországon egy olyan egyedülálló fürdőlétesítmény épül egy 50 méteres, 10 pályás medencével rendelkező versenyuszodát, amihez bemelegítő medence is tartozik, illetve egy úszásoktatásra is alkalmas medence. Mind emellé egy 700 fős lelátó is tartozik. Ezzel együtt egy élményfürdő, amiben egy élményfürdőben megszokott szolgáltatások találhatóak meg, minden kényelmi igénynek megfelelően.” – mondta el Jánosi István a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója A kecskeméti új versenyuszoda és élményfürdő átadásának várható időpontja 2011. júniusára, júliusára tehető, amely beruházás 6 és fél milliárd forintnyi befektetést jelent. Az itt épülő szálloda 2 milliárd forintból valósul meg, amit az élményfürdőnek az átadása után fogják átvenni feltehetően egy-két hónapon belül. » A KEFO-soknak is becsöngettek » Köszöntötték és megáldották Kecskemét gyermekeit » 17 csöppség örülhetett a gumitégláknak » Új lendületet hozott Nagy Anna » Ritkul a parlagfű a Vacsi-hegyen » Dr. Molnár Ilona a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője » Megkezdődött a tanév az M. Bodon Pál Zeneiskolában is » Évadnyitó, nyárbúcsúztató a Cirókában » Kinek szurkoljak a hétvégén? » Férfi kézilabda NB I: rögös szegedi győzelem bírói segédlettel Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
|
This text will be replaced
Kékfestők az „Erdeiben”
2010. szeptember 6. 09:03 Hagymanap Ópusztaszeren
2010. szeptember 1. 15:31 Szeptember hónap alkotója Dr. Gombkötőné Tóth Ilona
2010. szeptember 1. 12:16 Újra Kortársak
2010. augusztus 28. 17:43 Újra élőben
2010. augusztus 18. 14:56
h i r d e t é s
|
Alvállakozók már most kérjék a csődvédelmet! Pozitívabban: A vízilabda bajnokságunk csapathiánnyal küzd, egy szabványos medence lelátókkal nem férne bele, növelve a sportélet egyéb lehetőségét is?
Ez vicces: 110 ezren lakunk Kecskeméten, tehát minden lakosra jut cikra 80 ezer beruházás:)
Ez vicces: 110 ezren lakunk Kecskeméten, tehát minden lakosra jut cikra 80 ezer beruházás:)