29 percig vezettünk a Tatabánya ellenFeltöltés időpontja: 2010. február 26. 21:10 | http://kecskemetse.hu Az első félidőben még partiban voltunk a Tatabányával, de a második játékrészben már fölénk kerekedtek.
Tíz nap szünet után pénteken 18 órától a Tatabánya együttesét fogadtuk a Messzi István Sportcsarnokban. Skaliczki László sérülés miatt nem számíthatott Kekezovics, Berta és Bajusz játékára. Ennek ellenére is remek teljesítménnyel rukkoltunk elő a mérkőzés elején és gyorsan három, olykor négygólos előnyre tettünk szert. Az eredményesség nagyban köszönhető Szabó Péternek, aki sorozatban termelte a gólokat. Sajnos a 21. percbe lépve már kétgólosra olvad a vezetésünk, a vendégek pedig nyitott védekezésre váltottak, amelynek nehezebben találtuk meg az ellenszerét. A játékrész hajrájában már végjátékokat idéző, kiélezett küzdelem zajlott a pályán. A 29. percben sikerült először egyenlítenie a Tatbányának, Diaz találatával volt 12-12, de Petro révén még dobtunk egy gólt, így előnnyel vonulhattunk az öltözőbe, 13-12. A tízperces pihenőt követően Skribics jóvoltából még ismét kétgólos volt az előnyünk, azonban többet már nem vezettünk a mérkőzés folyamán. A félidő derekáig még bírtuk tartani a lépést, utána viszont nagyon megúsztak a vendégek, és a végére már csak az volt a kérdés, mennyi lesz a különbség. Négy lett, a Tatabánya 28-32-re győzött, és megnyerte a rengeteg átlövésgóllal tarkított találkozót. A sérülésektől megtizedelt csapatunkból ezúttal kiemelkedett Szabó Péter, aki 13 gól rámolt az ellenfél kapujába, és Andrej Petro, aki hétig jutott. Budapest Bank Kecskeméti KSE – Tatabánya Carbonex KC 26-30 (13-12) ![]()
És Tüneményen kívül hol vannak a kecskeméti szurkolók? És miért nem szurkolnak?
Na de merre van a Tünemény? :)
![]() » Festékgyár támogatja a megyei focit » Idén is lesz Autómentes Nap Kecskeméten » Forgalomkorlátozások Kecskeméten » Ismét változik a menetrend jövő hét csütörtöktől » Döntés született a talajterhelési díj felhasználásáról » Idén is csatlakozhat Kecskemét a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez » Korábban kezd Kecskeméten a Haladás » Sportmagazin - szeptember 07. » Kinek szurkoljak a hétvégén? » Férfi kézilabda NB I: rögös szegedi győzelem bírói segédlettel » MSZP: a Fidesz tovább akarja folytatni az adatbázis-építést » ORFK: tovább javult a hazai utak biztonsága » Szócska Miklós feljelentést tett az ÁNTSZ-laborok privatizációja ügyében » A szakszervezetek sürgetik az érdekegyeztetést » Fidesz-KDNP: nyolcpontos javaslatcsomag a lakáshitelesek megsegítésére Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
|
This text will be replaced
Szobori búcsú Ópusztaszeren
2010. szeptember 8. 10:57 Kékfestők az „Erdeiben”
2010. szeptember 6. 09:03 Hagymanap Ópusztaszeren
2010. szeptember 1. 15:31 Szeptember hónap alkotója Dr. Gombkötőné Tóth Ilona
2010. szeptember 1. 12:16 Újra Kortársak
2010. augusztus 28. 17:43
h i r d e t é s
|