bacsklima.swf
Hirdetés
Kezdőlap
Kecskemét: 10 C°,
5 km/h-s D/DNY-i enyhe légmozgás, erősen felhős, derült
+25
+10

Gengszternek öltöztek

Feltöltés időpontja: 2010. február 8. 13:17
Nem kis öniróniával, gengszertnek öltöztek a hétvégén a jogászok. 175-ik alkalommal rendezték meg a kecskeméti jogászbálat, ahol a jogász szakma fiataljai és nagy öregjei egyaránt jelen voltak. A 30-as évek Amerikáját idéző bálon hajnalig ropták a jogász szakma minden területéről érkezők.
Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...

Éppen csak a régi Ford T-modellek, és a dobtáras géppisztolyok hiányoztak a hétvégi jogászbálról. A Hotel Három Gúnár rendezvényházban szombaton megtartott bál a 30-as évek Amerikájának hangulatát idézte, a hely tele volt gengszterekkel, a hangulatról pedig a fülledt jazz gondoskodott. Pontosabban Tormási Attila és a Penge- Benge Együttes, de fellépett Csepregi Éva is, valamint egy igazi kuriózum is színpadra lépett, méghozzá a Bács- Kiskun Megyei Bíróság és a Kecskeméti Városi Bíróság rock zenekara. 1835-re vezethető vissza a jogászbál hagyománya, akkor került Kecskemétre Jogakadémia, ezt ünnepelve tartották az első bált. Akkor még csak saját szórakoztatásukra, mára viszont széles körű társadalmi eseménnyé nőtte ki magát. A nagyjából 200 fős forgatag hajnalig táncolt, Dr. Bodóczky László a Bács-Kiskun Megyei Bíróság volt elnöke elmondta, örültek annak, hogy a jogász szakma majd összes szakterülete képviseltette magát, valamint annak, hogy egyre több a fiatal, hiszen ez az egész hagyomány miattuk és általuk indult el anno 175 éve.

Megosztás:  Szóljon hozzá!
Hozzászólás
Név: E-mail:

Kecskemét

Közélet

Kultúra

Sport

Programajánló

Belföld

Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
Kecskemét Megyei Jogó Város honlapja Kecskeméti Lapok Gong rádió Szuperinfó Tourinform Kesport Vákum Katona József Színház EFMK Bozsó Gyűjtemény Ráday Múzeum Hírös naptár Kecskemétfilm Kft. Ciróka Bábszínház Kecskeméti Ifjúsági Otthon Kecskeméti EST malomart Hírös-net
  • © 1999-2010 Kecskeméti TV
  • RSS

Kecskemét - Főtér

Élő kép: Kecskemét, Kossuth tér
pruit.swf

Hirdetés
mozi3.swf
hotkap1.swf

Ház eladó Kecskeméten
Hirdetés