Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 18:33
Vállalkozói típusú önkormányzat nélkül a Mercedes gyár sem Kecskeméten épült volna fel – ezt mondta dr. Zombor Gábor egy keddi budapesti konferencián. Városunk polgármestere szerint a gyorsított eljárásokat minden nagyobb beruházás esetében alkalmazni kellene, és így Magyarország is vonzóbb lenne a befektetők számára.
Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 18:27
Összesen 3277 lakás, azaz 70 épület újulhat meg külsőleg a közeljövőben. Az iparosított technológiával épített házak korszerűsítése, azaz közkeletű nevén, a panelprogram keretében homlokzat-felújításra és szigetelésre, tetőszigetelésre, fűtéskorszerűsítésre, valamint nyílászárócserére igényelhetnek támogatást.
Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 18:16
Az ország összes óvodájának át kell írnia pedagógiai programját április 30-áig, azért mert a kormány elfogadta azt a rendeletet, amelyben az óvodai alapprogramot módosították. Ennek alapján kötelezően kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését és a multikulturális nevelésnek is teret kell adni. A pedagógus szakmát a kormányrendelet meglepetésként érte, ezekről a módosításokról ugyanis őket nem kérdezték meg.
Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 17:56
A Zsenge-mét nevű oldal mától elérhető innen, erről a honlapról (oldalt a bannereknél).

Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 17:48
Egy literrel 3771 km. A GAMF-osok nekiállnak megépíteni a csodajárgányt.
Fotó: Gunity Gábor

Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 17:19
Ezt Szekeres Imre honvédelmi miniszter jelentette be Kecskeméten.
Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 15:58
Jelentős mértékben lehet csökkenteni a kecskeméti távfűtés díját, ha beválik a Termostar és a Bácsvíz közös projektje. Utóbbi vállalta, hogy energiafűz és energianyár ültetvényt telepít, a másik cég pedig olyan erőművön gondolkodik, amelyben el lehet tüzelni a kitermelt fát.
Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 15:17
A hat forintos emelést követően ugyanis annak átlagára 330 forint lesz. Emellett többet kell fizetnünk a gázolaj literjéért is három forinttal, amelynek átlagára 303 forintra módosul. A Kecskeméti Televízió stábja annak járt utána, hogy mennyiben érinti ez a tömegközlekedést, a taxisokat, vagy a szállítmányozó cégeket.

Feltöltés időpontja: 2010. március 9. 13:43
Kecskeméten nem lehetett kapni abból a félrevezető csomagolású tejpépből, amelynek dobozán az szerepel, hogy „gluténmentes”, pedig ez nem igaz.
Feltöltés időpontja: 2010. március 8. 18:17
A kecskeméti keresztény felekezetek nőtagjai az ökumené jegyében minden évben összegyűlnek az Ökumenikus Világimanapon. „Minden, mi él, Istent dicsérje!” Az idei jelmondat erőt ad a mához, és reményt sugároz a holnapra. A kecskeméti találkozó pénteken este a reformátusok gyülekezeti termében volt.
Feltöltés időpontja: 2010. március 8. 15:07
150 éve még az utcán tüntettek a nők a jogaikért, ma pedig mosolyogva fogadják el a virágot. Ennyit változott a nőnap az évek során. A város virágboltjaiban hatalmas volt a tömeg, a férfiak pedig kisebb, nagyobb csokrokkal próbálták meg kifejezni hódolatukat a gyengébbik nem iránt.

Feltöltés időpontja: 2010. március 8. 14:48
Az önkormányzati fenntartású intézményekben március 22-től 24-ig reggel 8 órától délután 4-ig várják a csöppségeket. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a beiratkozás nem jelent egyben sikeres felvételt is. Arról ugyanis az intézményvezető dönt 15 napon belül.
Fotók: Gunity Gábor

Feltöltés időpontja: 2010. március 6. 20:08
Fáklyás felvonulást tartott a Zöld ernyő klub. Arra hívták fel a figyelmet az Energiatakarékossági Világnapon, hogy az is valami, ha már csak egyszer lekapcsoljuk a villanyt, akkor, amikor máskor nem tennénk.
Feltöltés időpontja: 2010. március 6. 17:10
Az energiatakarékosság jegyében telt a szombat délután azok számára, akik a főtéri szökőkútnál töltötték el szabadidejüket.
Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 19:36
Kitárt ablak mellett fűtünk, az üres lakást díszkivilágításban hagyjuk, és álló helyzetben is percekig járatjuk az autó motorját – ezeket tekintve világszerte van létjogosultsága a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnapnak. Kecskeméten is előtérbe került a környezettudatosság a pénteki konferencián.
Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 19:30
2011 júliusban már élvezhetjük a versenyuszoda, az élményfürdő, illetve a wellness világ által nyújtott kényelmeket Kecskeméten is, hiszen 2011 tavaszának végére a tervek alapján felépül a kecskeméti új versenyuszoda és élményfürdő. Mindemellett szálloda is létesül 2 milliárd forintból. A részletes terveket pénteken mutatták be a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 19:29
Kecskemét körzetében szerencsére nem tud annyi csapadék esni, hogy komoly belvíz problémák jelentkeznének, de a megyében idáig már 10 millió forintba került a belvízvédekezés. Lakitelek és Tiszakécske térségében folyamatosan működnek az átemelő szivattyúk. Bács-Kiskunban már több mint 15 ezer hektár áll vízben és több mint 14 ezer hektár nedvesedett annyira át, hogy nem lehet a területeken a tavaszi munkálatokkal haladni. Azt még nem lehet megjósolni, hogy mekkora lesz a terméskiesés.
Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 19:23
Az M8-as autópálya építése miatt le kell rombolni egy több százmillió forintot érő panziót Kecskemét közelében. A Bujdosó Tanya 22 éve fogadja a vendégeket csendben és nyugalomban 16 vendégszobával. A tulajdonos három éve tudta meg, hogy az autópálya tervezett útvonala keresztül megy a tanyán, és tavaly már ki is jelölték a területet.

Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 19:18
A Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága Bács-Kiskun megyében, a fülöpszállási Biczó csárdában tartotta éves szakági közgyűlését.

Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 19:16
Kecskeméten 2009. október 1-jétől 10 százalékkal csökkent a távfűtési szolgáltatás ára, és az önkormányzat garanciát tud vállalni arra, hogy a folyamatos gázár-emelkedések ellenére, ezt a kedvezményt még fél évig, 2010. június 30-ig mindenképp fenntartja.

Feltöltés időpontja: 2010. március 5. 10:59
Mérgező méz került több nagyáruház polcaira. A keszthelyi Molnár Méz Kft. terméke nitrofurán származékkal szennyezett. A termékek visszahívásra kerültek, a cég működési engedélyét bevonták, és 1,4 millió forintra bírságolták.

Feltöltés időpontja: 2010. március 4. 22:37
A tavalyi évben 13 szálloda érdemelte ki a a Magyar Turizmus Minőségi Díjat, köztük van egy kecskeméti is, amelynek képviselője csütörtökön vette át az elismerést.
Feltöltés időpontja: 2010. március 4. 19:27
Egy panaszos nézőnk keresett meg bennünket azzal, hogy borzalmas állapotok uralkodnak a Széchenyivárosban. Ennek oka, hogy a különböző kábeltelevízió szolgáltatók, valamint közművek eltérő időpontokban végeznek munkálatokat. Ezért úgy néz ki a környék, mint egy csatatér.
Feltöltés időpontja: 2010. március 4. 19:17
Európában egyedülálló konferenciára készül az Országos Tudományos Diákköri Tanács. A 30. jubileumi konferencián való részvételre a középiskolás korosztályhoz tartozó tudóspalánták is pályázhatnak. Ennek határideje december 6-a.
Feltöltés időpontja: 2010. március 4. 19:14
A szingliké volt a főszerep szerda este Kecskeméten. Tegnap mutatták be a Szinglik éjszakája című magyar filmvígjátékot, mely alkalomból Szávai Viktória, a film egyik főszereplője, valamint Nagy Adrienn kecskeméti énekesnő várta a kíváncsi rajongókat.
Feltöltés időpontja: 2010. március 4. 19:12
Egy nézőnk keresett meg bennünket azzal a problémával, hogy emlékhelyet szeretett volna létesíteni elhunyt fia emlékére az egyik úrihegyi tanyánál. Az ott élő tulajdonos ezt szóban meg is engedte, azonban később megakadályozta azzal, hogy kerítéssel vette körül a helyszínen lévő közlekedési táblát. Hogy kinek van igaza, annak jártunk utána.
Feltöltés időpontja: 2010. március 4. 19:00
23-an demonstráltak az egykori Városi Mozi épülete előtt, amiért Kecskemét városvezetése nem biztosít épületet, helyet az alkotó, kreatív fiatalok részére. A „Kell egy hely” névre hallgató mozgalom egy közösségi oldalon hirdette meg a csütörtöki demonstrációt, ami az ész érvek helyett inkább az LMP kampány állomásának helyszínének tűnt. Dr. Zombor Gábortól megtudtuk: a VÁKUM Egyesületnek, vagyis a fiataloknak adnák a helyet, de ehhez a szervezet megnyugtató válaszára várnak, hogy nem zavarják majd programjaikkal a környéken lakókat.
Fotó: Gunity Gábor

Feltöltés időpontja: 2010. március 3. 22:30
Véget ért az "ingyenzacskós" korszak a kecskeméti Tescoban is. Az Auchan pedig a környezetvédelmi betétdíjat számolja fel.
Feltöltés időpontja: 2010. március 3. 18:23
A Református Szeretetszolgálatról, az Evangélikus Cigánymisszióról, illetve a Baptista Szeretetszolgálatról informálódhatnak bővebben mindazok, akik ellátogatnak a napokban a Kecskeméti Református Egyházközség Tóth Endre termébe, ahol a teológiai esték rendezvénysorozat keretein belül bemutatkoznak a missziók.
Feltöltés időpontja: 2010. március 3. 17:01
Akár 5-15 százalékos költségcsökkenés is elérhető a földgáz és villamos energia költségek esetében kamarai tarifával. Ez a figyelemfelkeltő kijelentés adta a témáját a szerdai ingyenes előadásnak a kereskedelmi és iparkamara székházában.
Feltöltés időpontja: 2010. március 3. 16:47
Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, egy szeptembertől életbe lépő törvénymódosítás miatt. Az új jogszabály szerint az iskolákat fenntartó önkormányzat saját hatáskörén belül dönthetne az osztálylétszámok növeléséről, ami elvileg megtakarítást jelenthetne, azonban a PDSZ attól tart, hogy ez az oktatás minőségének rovására mehet.
Feltöltés időpontja: 2010. március 3. 15:47
Senki se lepődjön meg azon, ha szájkosár nélküli kutyával találkozik valamelyik üzletben. Tavaly év végén hatályba lépett egy rendelet, amely szerint már nem csak a vakvezető, de a terápiás kutyák is bemehetnek bármely közművelődési, oktatási, szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi intézménybe.
Feltöltés időpontja: 2010. március 3. 14:36
A betűk és számok világa várta a kis ovisokat ma délelőtt a Belvárosi Általános Iskolában, ahol játékos nyílt nappal mutatták be, hogy hogyan is telnek nagy iskolások mindennapjai.

Feltöltés időpontja: 2010. március 3. 11:55
Tovább szépül a Hunyadiváros. 10 fiatal fácska szegélyezi pár napja a Géza fejedelem körúton található kerékpárutat. Az új növények pár éven belül már elég nagyok lesznek ahhoz, hogy árnyékot is adjanak. Remélhetőleg mindegyikük megéri azt a kort...
Feltöltés időpontja: 2010. március 2. 19:01
Három év három hónapot kapott azaz elítélt, aki február elején szökni próbált a városi bíróságról egy másik ügyének ítélethirdetése után. Kedden bocsánatot kért az általa megütött őrtől és megbánta a szökési kísérletet. Ezek az enyhítő körülmények azonban eltörpülnek az elítélt többi ügyéhez képest.

Feltöltés időpontja: 2010. március 2. 18:57
42 millió forint újabb támogatást nyert az elkövetkezendő egy évre az Európai Uniótól a Zöld Ernyő projekt. Emellett bemutatták legújabb támogatójukat, a Termostar-t. Többek között ezekről esett szó a keddi sajtótájékoztatón, amelynek a Kecskeméti Ifjúsági Otthon adott otthont.

Feltöltés időpontja: 2010. március 2. 18:55
A Civil Mozgalom elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az ajánlószelvényes rendszer nagy terhet ró a kis pártokra, de ő mégis optimista.
Feltöltés időpontja: 2010. március 2. 18:53
Ezt bizonyítja, hogy a kecskeméti tűzoltóság négy szivattyúja Kunszentmilóst és Szabadszállást segíti – tudtuk meg Faragó Ede, tűzoltóparancsnoktól. Ezzel szemben a megyében 13-14 ezer hektár belvízzel elöntött terület van.

Feltöltés időpontja: 2010. március 2. 18:51
A kis- és középvállalkozások számára lesz-e bármilyen lehetőség a továbblépésre? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a KA-VOSZ Zrt. a keddi sajtótájékoztatón.

Feltöltés időpontja: 2010. március 2. 12:24
Öt családot fogtak el tiltott határátlépés miatt Gara község belterületén.
Mi lesz a legnagyobb esemény 2010-ben?

Gyurcsány: Talán mondok én még őszödi beszédet
Kecskeméten rendezték az úszás diákolimpia döntőjét - Fotókkal
A Nagy Testvér csak hallgat és figyel
13 hozzászólás
Alaposan belenyúl a Fibernet - Lesz-e felháborodás?
30 hozzászólás
Unatkozik? Irány az Utazás kiállítás – Fotók
1 hozzászólás
Hallasd a hangod II. - party fotók
3 hozzászólás
Perge Ilona volt a baleset áldozata - frissítve
13 hozzászólás
20 hozzászólás
400 ezret csaltak ki egy időstől
1 hozzászólás
Bemutatkozik a Mátyás Király Általános Iskola
1 hozzászólás
Mitől lett csatatér a Széchenyiváros?
1 hozzászólás
Bemutató a főtéren: bírták energiával
2 hozzászólás
1 hozzászólás