bacsklima.swf
Hirdetés
Kezdőlap
Kecskemét: 24 C°,
9 km/h-s É/ÉK-i könnyű szellő, erősen felhős, zivatar záporesővel
+27
+13
Plasztikai sebeszet

29 percig vezettünk a Tatabánya ellen

Feltöltés időpontja: 2010. február 26. 21:10 | http://kecskemetse.hu
Az első félidőben még partiban voltunk a Tatabányával, de a második játékrészben már fölénk kerekedtek.


Tíz nap szünet után pénteken 18 órától a Tatabánya együttesét fogadtuk a Messzi István Sportcsarnokban. Skaliczki László sérülés miatt nem számíthatott Kekezovics, Berta és Bajusz játékára. Ennek ellenére is remek teljesítménnyel rukkoltunk elő a mérkőzés elején és gyorsan három, olykor négygólos előnyre tettünk szert. Az eredményesség nagyban köszönhető Szabó Péternek, aki sorozatban termelte a gólokat.

Sajnos a 21. percbe lépve már kétgólosra olvad a vezetésünk, a vendégek pedig nyitott védekezésre váltottak, amelynek nehezebben találtuk meg az ellenszerét. A játékrész hajrájában már végjátékokat idéző, kiélezett küzdelem zajlott a pályán. A 29. percben sikerült először egyenlítenie a Tatbányának, Diaz találatával volt 12-12, de Petro révén még dobtunk egy gólt, így előnnyel vonulhattunk az öltözőbe, 13-12.

A tízperces pihenőt követően Skribics jóvoltából még ismét kétgólos volt az előnyünk, azonban többet már nem vezettünk a mérkőzés folyamán. A félidő derekáig még bírtuk tartani a lépést, utána viszont nagyon megúsztak a vendégek, és a végére már csak az volt a kérdés, mennyi lesz a különbség. Négy lett, a Tatabánya 28-32-re győzött, és megnyerte a rengeteg átlövésgóllal tarkított találkozót.

A sérülésektől megtizedelt csapatunkból ezúttal kiemelkedett Szabó Péter, aki 13 gól rámolt az ellenfél kapujába, és Andrej Petro, aki hétig jutott.

Budapest Bank Kecskeméti KSE – Tatabánya Carbonex KC 26-30 (13-12)

Megosztás:  Szóljon hozzá!
2.:-Oválasz2010.02.28 09:53:21
És Tüneményen kívül hol vannak a kecskeméti szurkolók? És miért nem szurkolnak?
1.;)válasz2010.02.27 21:01:29
Na de merre van a Tünemény? :)
Hozzászólás
Név: E-mail:

Kecskemét

Közélet

Kultúra

Sport

Programajánló

Belföld

Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
Kecskemét Megyei Jogó Város honlapja Kecskeméti Lapok Gong rádió Szuperinfó Tourinform Kesport Vákum Katona József Színház EFMK Bozsó Gyűjtemény Ráday Múzeum Hírös naptár Kecskemétfilm Kft. Ciróka Bábszínház Kecskeméti Ifjúsági Otthon Kecskeméti EST malomart Hírös-net
  • © 1999-2010 Kecskeméti TV
  • RSS

Kecskemét - Főtér

Élő kép: Kecskemét, Kossuth tér
pruit.swf

Hirdetés
mozi3.swf
hotkap1.swf

Ház eladó Kecskeméten
Hirdetés