Kecskemét az Utazás kiállításonFeltöltés időpontja: 2010. március 11. 17:23 Varga Mónika 2010-ben már megvan az esélye annak, hogy több legyen a vendégéjszakák száma Kecskeméten is. A gazdasági világválság ellenére ugyanis pozitív volt a visszhangja az ország legnagyobb turisztikai szakkiállításának, amelyen a hírös város is képviseltette magát. ![]() A 60 ezer látogató számára rendelkezésre állt a 2010-es kulturális programnaptár, különös tekintettel a fesztiválokra, hiszen a Magyar Turizmus Zrt. ezt az évet a Fesztiválok Évének hirdette meg. Kecskemét eddig is építhetett az ilyen jellegű, magas színvonalú rendezvényekre. Nem volt véletlen, hogy az idén már két, hasonló rangos németországi utazási kiállításon is jelen volt a város; Drezdában és a Mercedes székhelyén, Stuttgartban. Itt különösen nagy volt az érdeklődés Kecskemét standjánál. Az autógyár építése vélhetően komoly lendületet ad a turizmusnak. Így vélekedik a kecskeméti Tourinform Iroda vezetője, Halasi Enikő, aki a témáról részletesen csütörtök este 19 óra 30 perckor beszél Közélet című műsorunkban. ![]() » A KEFO-soknak is becsöngettek » Köszöntötték és megáldották Kecskemét gyermekeit » 17 csöppség örülhetett a gumitégláknak » Új lendületet hozott Nagy Anna » Ritkul a parlagfű a Vacsi-hegyen » Dr. Molnár Ilona a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője » Megkezdődött a tanév az M. Bodon Pál Zeneiskolában is » Évadnyitó, nyárbúcsúztató a Cirókában » Kinek szurkoljak a hétvégén? » Férfi kézilabda NB I: rögös szegedi győzelem bírói segédlettel Töltse le a Flash Player-t ha nem jelenik meg a lejátszó...
|
This text will be replaced
Kékfestők az „Erdeiben”
2010. szeptember 6. 09:03 Hagymanap Ópusztaszeren
2010. szeptember 1. 15:31 Szeptember hónap alkotója Dr. Gombkötőné Tóth Ilona
2010. szeptember 1. 12:16 Újra Kortársak
2010. augusztus 28. 17:43 Újra élőben
2010. augusztus 18. 14:56
h i r d e t é s
|