Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Samu naplója
RSS csatorna E-mail küldése
Kezdőlap
Naptár ikon
Naptár ikon
Kecskemét: 8 C°
max 25 C°, min 13 C°

szélcsend, köd
Aktuális Híradó
MTVA műsorkészítő
Kezdőlap » Mya blogja

Víztükör

| Feltöltve: |
Az a nap a tónál… Néha fáj visszaemlékezni. De mégsem tagadjuk meg az emlékezést, mert pont azért fáj, pont azért mar a szívünkbe, mert édesek voltak azok a percek. Édesek, de csak amíg tartottak. És akkor sem lehettek teljesen azok, mert az a keserű íz, az elválás íze belekeveredett. Igen, mi már akkor tudtuk. Tudtuk, hogy ez az utolsó nap a tónál, és nemsokára ennek is vége lesz. Vége lesz, és fájni fog, egyre keserűbb lesz, de amíg azt az édes ízt érezzük, amíg a nap le nem megy, még érezhetjük utoljára azt, amit akkor régen, mikor még teljesen könnyű és természetes volt minden. De amit utoljára, most átélünk, abban ott a kétségbeesés, a félelem a holnaptól, a nyár végétől, az a keserű íz. Amit minél jobban próbálunk, annál nehezebb lesz elnyomni.



Most az egyszer, utoljára, mielőtt vége szakad mindennek…
…énekeljük el azt a dalt, amit régen! Hozzuk vissza vele azokat az emlékeket, még ha fájnak is, még ha keserűek is, mert már nincs rá sok időnk… A dallam is akkor volt a legszebb, amikor először hallottuk. Megbűvölt minket, és lázas izgatottsággal ismételgettük, amíg majdnem tökéletesen nem tudtuk. De akkor már nem volt olyan csodálatos az a melódia. Ugyanúgy szerettük bár, de megszoktuk, az életünk részévé vált. És most, hogy a kottáról kopni kezdtek a hangjegyek, és a lapokat meggyújtani készülünk, a remények gyorsan szertefoszlanak, mint az égő papírlap. Nem marad, csak a hamu, és néhány dalfoszlány. Örökké azon jár majd az eszünk, hogy mi lehet a teljes ének, de nem fog eszünkbe jutni, mert más hangsorokat szokunk meg, egy más hangversenyteremben.
Ahogy ülünk a tónál, egy csepp a víztükörre esik…
…és ez a kis csepp hatalmas gyűrűsorozatot indít maga után. Megremegteti az egész víztükröt, mint ahogy egyetlen emlék kavarja fel nyugodt lelkünket. Mire ez az egyetlen csepp eltűnik, s a felszín megnyugodni készül, addigra már milliónyi újabb hullik utána, mi pedig egyre csak követeljük őket, a még több emlékezetes, édes pillanatot. És amikor háborgó lelkünk csepp elixírjei hirtelen elfogynak, eltűnnek, s a tó vizét már nem érik újabb kis pendítések, az akaratlanul is újra elnyugodik, meghunyászkodik, mert nincs, ami tartsa benne az életet. De hiába csitul el a víztükör, mert alatta, mélyen még mindig zavaros a víz, sokkal nehezebben pihen el. Gyakran egy élet sem elég hogy leülepedjen ez a felkavart emléktenger.


Tudjuk azt is, hogy később az eső újra esni kezd majd…
…de ez már nem lesz az a nagy, elsöprő vihar. Csak gyenge kis zápor, ami hiába próbálkozik újra feleleveníteni a vizet, mikor azt benőtte a nád. Időközben a tél is eljön, és az emlékek vastag jégtakaró alatt pihennek majd, amit csak egy újabb nyár törhetne fel, de tudjuk, hogy az a nyár, az a régi, már nem jön el többet, hiszen minden napsütés-csalogató dalt elégettünk. De akkor már nem fog minket zavarni, megkönnyebbülünk a tudattól, hogy nem törnek vissza azok az emlékek.Hiszen időközben felnövünk majd, felelősség kerül a vállunkra, megváltozunk. A tó pedig lassan, de biztosan teljesen befagy, és akkor eljön a vége, amit valamiért már most is várunk, de mégis rettegünk tőle. Rettegünk, mert nem tudjuk, mire számítsunk. De valahol a lelkünk mélyén mindannyian sejtjük, érezzük, hogy ez lesz a legédesebb…


De most még csak ülünk a tónál…
…fogjuk egymás kezét, és nézzük, ahogy a cseppek eltűnnek a vízben. A nap már lemenőben van… Mi pedig daloljuk azt a dalt, kétségbeesetten, bár egyikünk sem mutatja. Újra hagyjuk, hogy megbűvöljön. A szél is felcsap, az eső már zuhog. És mi tudjuk, tudjuk, hogy fájni fog nagyon, de ha egyszer olyan édes, olyan rövid…


Mya